A babás jóga a babáddal való „jógagyakorlatozás”. Ahogy a babád a karodban tartod, magad mellé fekteted vagy a combodra vagy a hasadra ülteted, észrevétlenül segít Téged a nyújtásban, az erősítésben és a relaxáció során. A babás jóga speciális pozícióival babádat is ösztönzöd természetes rugalmassága fenntartásában és a növekedésben.

A babás jóga gyakorlatai a babák „érintésszeretetét” használják ki, mely érintések megnyugtatják őket és összekötik őket a körülöttük lévő világgal, amelyhez ezáltal folyamatosan hozzászoknak majd amit később elkezdenek felfedezni is. És – természetesen – a mamák szeretik megérinteni a babájukat.

Neked mint Édesanyának a babáddal való jógázás igazán kézzel fogható fizikai eredményeket hoz: javítja a testtartásod, a rugalmasságod, az erőnléted és a kitartásod. A babás jóga hozzájárul a fizikai és szellemi jólétedhez és segít a szülés utáni depresszió megelőzésében.

Egy boldogabb, nyugodtabb és erősebb mamával a baba is boldogabb, nyugodtabb és erősebb lesz. A növekedést és izomfejlődést ösztönző gyakorlatok által babád még hajlékonyabbá válik, könnyebben tud aludni és pihenni. Sok babát az órákon végzett egyes pozíciók során elhangzott gyerekdalok, a közös éneklés nyugtat meg és szórakoztat.

Gyermeke megszületése után egy édesanyának egy folyamatosan növekvő babát kell gondoznia, táplálnia, ringatnia, hordoznia. A babás jóga segít önbizalmad és egy erős és egészséges test felépítésében. A babáddal való jógázás csodálatos módja az első közösen töltött éveitek még örömtelibbé tételében.

 

A babás jógaórák felépítése

1.  Kisbabás jóga (6 hetes kortól 8(10) hónapos korig):

–       Elcsendesedés, az OM mantra elzengetése

–       Babamasszázs, a baba bemelegítése, jógáztatása

–       Mamák bemelegítése

–       Jógagyakorlatok a mamáknak

–       Játékos gyakorlatok a babákkal

–       Légzőgyakorlat

–       Gátizomerősítés

–       Relaxáció, az OM mantra elzengetése

2.  Nagybabás jóga (8(10) hónapos kortól 24 hónapos korig):

–       Elcsendesedés, az OM mantra elzengetése

–       A mamák és a babák bemelegítése, jógagyakorlatok

–       Közös játék és gyakorlatok a babákkal

–       Légzőgyakorlat

–       Gátizomerősítés

–       Relaxáció, az OM mantra elzengetése

Hasznos tanács:

A babás jóga számos olyan gyakorlatot kínál, melyek melegítik a testet és lelket a téli, hideg napokon. Az egyik ilyen a Kandarászana vagy Jógahíd, amikor fekvő helyzetben, hajlított térddel és talpra húzott lábakkal emeled meg a csípődet, miközben babád a combjaidnak támasztva a hasadon ülteted vagy a mellkasodon hason fekteted.

Most induló cikksorozatomban hétről hétre az órák egyes részeit mutatom be részletesen egy, az adott témához tartozó hasznos tanáccsal.